Ismerd meg a kolozsvári Szent- Mihály templom múltját
A képen Erdély fővárosának a központja látható
Érdekes, nagy múltra visszatekintő leleteket leltek a kolozsvári Szent Mihály templom felújítása közben. Dr. Lupescu Radu, régész és a Sapientia EMTE oktatója mesélt a város és a templom történelméről.
"Itt most teljes mellbedobással zajlik a teljes épületnek a felújítása, a köveknek, leleteknek restaurálása."
- ezt nyilatkozta Dr. Lupescu Radu tavaly nyáron a Főtér szerkesztőinek. Emellett régészeti ásatásokat végeztek és megvizsgálták a templom alapfalait.
Ennek a kutatásnak van egy szakmai- tudományos célja, hiszen minél jobban szeretnék megismerni a város és a templom történetét. A régész azt feltételezte, hogy a 12- 13. században létezett egy régebbi templom a jelenlegi előtt. A 14. században elkezdték építeni az új templomot és csak a 16. században fejezték be nagyjából, de még a mai napig nincs teljesen készen. A járószínt felett és alatt is próbáltak rábukkanni erre, de még nem sikerült meglelni.
Kiderült, hogy a protestáns korszakban a 16- 17. században itt egy temetkezési szentély volt, ugyanis kb. 30 sírt leltek. Sajnos ezeket régen megbolygatták többször is. A római korszakból találták meg Napoca krónikáját, ez szerencsére sérthetetlen állapotban van.
Azt feltételezik, hogy a város a 2. század végén épülhetett, ugyanis akkor még fából készítették el az emberek a házaikat. Ez persze az idő múlásával változott és a fát lecserélték kőre. Valószínüleg a templom körül házak voltak, mivel ezek elbontott omladékaira bukkantak. Emellett irodahelységek is lehettek itt, mivel a viasz elnyújtásához használt spatulákat leltek.
A Sapientia EMTE oktatója még elmondta azt, hogy a kibontott sírokat antropológusok fogják megvizsgálni. A leleteket pedig felfogják dolgozni és a sírokkal együtt a múzeumba fogják vinni.
A restaurálás során bizonyos problémák merültek fel, de ennek ellenére még több mindent szeretnének megtudni. Még sok munkálat vár a nagyméretű templomra, de igyekeznek 1-2 éven belül ezt befejezni.
Ráksi Noémi Gizella
(foter.ro)
Kiajánló: Évszázados mélységek kútjába tekinthetünk: az erdélyi múlt rétegeibe. Lupescu Radu régésszel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensével néztük meg a feltárást.