2021. feb 04.

Feltárul Erdély fővárosának rejtélyes múltja a Szent Mihály templom alatt

írta: Hangos Blog
Feltárul Erdély fővárosának rejtélyes múltja a Szent Mihály templom alatt

Kolozsvár egymagában egy történelmi város. Rengeteg minden eszünkbe juthat amikor erre a városra gondolunk hiszen ehhez a városhoz fűződik Mátyás király, Báthory István erdélyi fejedelem, Kinizsi Pál neve is. Érdemes megemlíteni a város nevezetes épületei közül is néhányat. Ilyen a XV. századi Plébánia-ház, Mátyás király szülőháza, a Bánffy-palota, a Jósika-palota vagy akár a Gyógyszerészeti múzeum épülete.

Ugyanakkor Kolozsváron található Erdély második legnagyobb temploma, a Szent-Mihály templom. Építése 1316 ban kezdődött és több száz évig tartott. A templomot az idő során többször is restaurálni kellett a számos tűzvész és természeti csapások miatt.

2020 augusztusában ismét sor került a templom felújítására amelyről Lupescu Raduval, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensével beszélgettünk.

A felújítással egyetemben kezdetét vették az Erdélyi Történelmi Múzeum által kezdeményezett ásatások is.

A kutatásoknak kettős célja van. Az egyik szakmai/tudományos, a másik pedig arra szolgál, hogy jobban megismerjük a templom történetét, Kolozsvár történetét. A legfontosabb helyszín, a szentély feltárása arra szolgált, hogy megtalálják a korábbi templomot amely a most álló Szent Mihály templom helyén állt még a 14. század előtt hiszen lennie kellett a városban egy másik templomnak. Egyenlőre nem sikerült ugyan beazonosítani a korábbi templomot de minden esély megvan rá, hogy fény derüljön a lelőhelyére. Ugyanakkor több rejtélyre választ kaptunk. A szentélyben, mint kiderült több, mint 30 sírhelyet találtak ami arra utal, hogy a 16.-17. században a szentély temetkezési helyül is szolgált. Mindezek mellett több római építésű ház maradványait, római eszközöket eredményezett eddig az ásatás.

A feltárt leletek és sírok a múzeum tulajdonába kerülnek és várhatóan 1-2 éven belül fejeződnek be majd az ásatások és a felújítási munkálatok is.

Demény Miklós

Kiajánló: 2020 mégiscsak eredményes év volt sokunk számára.

Szólj hozzá

Commart