„A mai nap próbatétel volt számunkra.”- lelkes zarándokok fogadták Ferenc pápát Csíksomlyón
Történelmi eseménynek voltunk tanui, amikor 2019. június 1-én Ferenc pápa, a katolikus egyház földi helytartója látogatott el Csíksomlyóra. Az érkezése több ezer embert odavonzott. A zarándokok lelkesedését még a rossz időjárás sem vette el.
A hagyományos Csíksomlyói búcsú helyett, 2019-ben Ferenc pápa tiszteletére gyűltek össze a zarándokok. Az rendezvényen több tízezer ember vett részt. Kedvezőtlen időjárás volt, esett az eső, és nagy volt a sár, de ez nem jelentett akadályt azok számára, akik valóban ott akartak lenni. „A mai nap egy próbatétel volt számunkra.” – hangzott el a mondat egy jelenlévő szájából, aki azt is hozzátette, hogy a rossz időjárási körülmények nehezítették a zarándoklatot. Egy másik megszólított személy így nyilatkozott: „Az egy igazi zarándoklat, ha esőben és sárban kellett kimenni, hiszen az embernek úgyis le kell győzni az akadályokat, hogy elérje a céljait.” Ezek voltak azok a gondolatok, amelyekkel a legtöbben útnak indultak.
A rossz időt napsütés váltotta fel, amikor a szertartás megkezdődött. A misét román és magyar nyelven is közvetítették. A rövid prédikáció után egyesek azzal a hiánnyal távoztak, hogy Ferenc pápa nem köszöntötte őket magyarul. Mindezek ellenére a megkérdezettek egy szimpatikus és jóságos embert láttak a pápában.
Az, hogy erre az eseményre több tizezren gyűltek össze, egyesekben megerősítette az összetartozás érzését. Voltak, akik a környező falvakból indultak útnak, de rengetegen érkeztek külföldről is. Az katolikus egyház és az ország számára is történelmi eseménynek számít a pápalátogatás.
A megkérdezettek közül többen nagyon fáradtnak érezték magukat, de mégis lelki feltöltődéssel, pozitívan és elégedetten indultak haza.
(foter.ro)
Vass Réka
Kiajánló: A rossz idő ellenére is rengetegen gyűltek össze a katolikus egyházfő tiszteletére.