2020. dec 18.

Miért volt üres Kolozsvár főtere a nemzeti ünnepen?

írta: Hangos Blog
Miért volt üres Kolozsvár főtere a nemzeti ünnepen?

img_20201206_201201.jpg

Így nézett ki idén a város főtere

December elsején ismét felkapcsolták az ünnepi kivilágítást Kolozsvár főterén. Emil Boc az eseményt a saját közösségi oldalán közvetítette. 

Mint azt ahogyan minden évben megszokhatták Kolozsvár lakosai, idén sem maradhat el az ünnepi kivilágítás. December elsején, a román nemzeti napon, nemcsak a fények gyúltak ki, hanem a karácsonyfát is ezen a napon vitték el a helyszínre. 

Kedd este három gyereknek az volt a feladata, hogy ők nyomják meg azt a gombot, amely által felgyúlnak a fények a főtér egy részén. Sajnos a koronavírus- járványnak köszönhetően ez az esemény közönség nélkül történhetett meg. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, szerencsére közvetíteni tudta ezt a saját Facebook oldalán. 

Ebben a videóban a polgármester azt is elmondta, hogy idén a karácsonyi vásár sajnos elmarad. Épp ezért szeretett volna kedveskedni a lakosoknak a kivilágítással, hátha egy kicsit jobb kedvre deríti őket. 

Reméli, hogy jövőre ilyenkor Kolozsvár lakosai újra az utcákon ünnepelhetik a nemzeti és a téli ünnepeket. Most csak arra van szükség, hogy együtt maradjunk, vigyázzunk egymásra. Boc hisz abban, hogy a román nemzetnek sikerülni fog együtt átjutni ezen a helyzeten. 

Ráksi Noémi Gizella

(Mediafax)

Kiajánló: Ünnepi kivilágítás közönség nélkül Kolozsváron

Szólj hozzá

Community